AZ EGYETEMSZIGET 22.

215

A TRÉFA

Szókratész egykori börtönében
most afféle akadémia működött.
Nem is tudta, hogy ott
számon tartják sok irányba
(tehát sehová) elkalandozó írásait.
Az órái is ilyenek voltak. Diákok
mégis akadtak, akik kedvüket
lelték bennük. Hiszen olyan is van,
aki önként hagyja tetováltatni
magát. Vagy akit épp a semmi,
senki, a sehová érdekel.

A helytartó azon volt,
hogy bezárássa a börtönt, 
így az akadémia tagjai
vagy kívül vagy belül
maradjanak a rácson. 
Az akadémián egyszerre 
nevettek és háborogtak ezen.
Hogyan lehet egy börtönt bezárni?
Az épp a kinyitását jelentené.

Beszélgetések a semmivel,
ezt a címet választotta
bemutatkozó előadásának.
Tehát másfél órát szónokolt.
Ezentúl nem hallgathatok
semmiről! – fogadkozott. 
A közönség, aki a vicceit
nem mindig értette, most
nevetett. 
						

216

BOGÁNCS

A humor, a nevetés, a tréfa –
a semmi, a kiürülés, a gondolatcsavar.
Melyek ezek közül az eszközei,
és mi az, ami kampóként
beleakad, bogáncsként a
mellszőrébe keveredik,
hurokként elszorítja a bokáját,
hogy fuldokolni kezd a
lábfeje…?

217

NEM AJÁNLOTT, NEM LEHETETLEN

Egy város szerkezete megmutatja,
hogyan gondolkodnak az ott lakók.
És ha minden átépül – gondolatcsere 
zajlik. A gondolatok
cserekereskedelme és pénzszerző
építkezés, mint a duplafenekű hajó.
A két szurkozott faréteg között
ki tudja, mi van.
Nem a tenger. Nem a szárazföld.
Nem ész. Nem butaság.
Se tévedés, se igazságtalálás.

Félig leomlott és félkész házak,
paloták, raktárak, szentélyek.
Se lakni, se jól élni, se
gyűjteni, se áldozni nem
biztonságos, nem ajánlott,
nem lehetetlen.

A táj kezében tartja a lakókat.
A lakók várost tartanak maguk
elé, bemenekültek a város alá,
elbújnak a város mögé.

Bujkálás és menekülés közben
otthonra és útra lelnek.
De ezzel nem lenne szabad
dicsekedniük.

A nyelv dicsekvésre biztat,
visszatart a gondolkodástól,
lakhatóvá teszi az aggályokat.

Új főváros épült egy tengerszorosban,
azzal a céllal, hogy ne áruljon
el semmilyen gondolatot.
Így hát csak egy zsarnokról 
merték elnevezni.


218

A RABSZOLGAPIACON

Csak álmában járt
rabszolgapiacon. Vagy
ha ébren odakeveredett,
igyekezett úgy tenni,
mintha rossz álom volna.

A rabszolgák szaga más,
mint a szabad embereké.
Hajón szokta érezni, amikor
fölszivárog az evezők felől.
Olyankor az öreg fával
és a vasláncokkal magyarázza,
mintha emberek nem is 
lennének ott.

Ezek nem is emberek, nyugtatja
magát, és belép a piacra, ezek
rossz tulajdonságok.

Íme a kéjsóvárság, mondja
és megvesz egy ében testű
rabszolganőt. Ez a butaságom,
mondja, és megvesz egy kopasz
férfit, aki állítólag
tanítani tud.

Ez a szétszórtságom, mondja
már kint a nagypiacon,
és megvesz egy egész alom
kölyökkutyát.

219

A RABSZOLGAKÖLTŐK LEGSZEBB VERSEI

Azt persze természetesnek
vette, hogy eltanult ezt-azt
mesterektől, hogyan kell
és hogyan nem szabad
írni, hogyan nem kell
és hogyan szabad tanítani.
Megtanulta az írást, megírta
a tanulást. De azon meglepődött,
mikor a kézmozdulatait,
a stílusát észrevette a
követőinél. Már rabszolgák 
is írtak verset. Sőt,
külön kötetbe gyűjtötték:
A RABSZOLGAKÖLTŐK 
LEGSZEBB VERSEI. Mit
számít, ki rabszolga, vonta
meg a vállát. Na ja, az
irodalomban talán
semmit! De az életben?


220

AZ ELSŐ CITRUS

Egy fekete tógába öltözött
álarcos alak, talán nő,
hozott neki cserépben
valami méregzöld cserjét.
Ahogy növekedett, kiderült,
a ritka citrusfáról
van szó, évek múlva
három nagyobbacska,
göcsörtös bogyót adott.
Fölvágta, megkóstolta,
az ízétől egy pillanatra
összeszűkült a világ.
Aztán amikor a hidegrázás
elmúlt, a látvány már ugyanolyan
kicsinyes maradt.

221

A KULTÚRA VÉGNAPJAI

Az úgynevezett egyszerű
emberek közül görögül
már senki sem értett.
Ezért ő görögül írt verseket.
Aztán kivégezték az
utolsó öregasszonyt,
aki még fejből tudta
Vergiliust és Horatiust.
Bár nem emiatt, de ettől
kezdve soha senki nem
mert már nyilvánosan
verset szavalni.
Ezért ő ószlávul próbált
írni valamit. Úgy érezte,
jól sikerült. De maga
sem igazán értette.


222

ÁLMUNKÁK

A feladatok megesznek,
mint a vízbe szórt ételt
a rákok. Bedobsz
egy csirkecsontot a sekély
öbölbe, és nézed, ahogy
előgyalogolnak. A legnagyobbik
az ollójával kettévágja
a csontot, elégedetten 
forgatja, de akkor egy szürke
halfarkas kikapja őt a vízből.
A csont ollóstul visszaesik
a tengerbe, a rák a többi 
lábával int
búcsút az életnek.

223

A VÉGSŐ

Az Egyetemszigetnek,
mikor már nem volt egyetemsziget,
sikerült önállósodnia
a Birodalomtól. Nyugaton
azt mondta, a Kelethez,
Keleten, hogy a Nyugathoz
tartozik. Nem ez volt 
az érdekes, hanem hogy 
a rabszolgák vették
át a hatalmat, és hogy
egyenlőséget hirdettek.
Azt mondták, nincsenek
istenek. Sőt, Isten sincs.
Nem fogták föl, ez a nehéz
kísérlet mekkora felelősséget
ró rájuk. Ha most nem
sikerül, nem lehet még
egyszer megpróbálni.

Nem sikerült.

kép | vecteezy.com