ABBAN A VILÁGBAN

This post was originally published on this site.

a táj úgy viszonyul az archoz,
mint az írásjel a mondathoz.
Tagol, összeköt, kinyit 
és lezár.
Előzékeny, hellyel kínál. 
Tisztelettel árnyékot vet.
Némiképp értelmez. 

Egy valamirevaló arcban 
ott van ő is, elvégre a táj 
rész az egészből.
Inkorporált szerkezet.
Orkánban a fehér zaj.
Mint ovális képkeret:
víz fodrában az ív.
Iránytűn a délkelet.

Átkerekednek a csenden, felsorakoznak az arcok,
és te mindőjük történetét ismered. A tájat éppúgy.
Habár másik város, másik égbolt, másik tengermély,
otthont találnak a kabátlan télben, az esőtlen nyárban.

Az éj vásznát a fény repeszti.
A napnyugta füstszagú honvágy.
Faltól falig drótsövény,
de a teremtés voltaképp határtalan.
Dermedt maszkok vonulnak folyvást.
Te vagy a táj, az arcok része. 
Maga is arc százféleképpen.

Post scriptum:
Mi lesz azokkal, kiknek nincs neve még?
Az ecsetsörtébe ragadt árvákkal?
Macskák bámulnak a tejfehér ködbe,
miközben a végső kérdés – –

kép | vecteezy.com