A JELENLÉT ÁRA

SZ. ZS.: Az emberiség történetének talán legbőbeszédűbb korszakában élünk, véleményünk van mindenről, álláspontunk mindenhez, kommentünk mindenkihez. Ma előbb kommunikáljuk a szándékot, aztán identitást építünk köré, és úgy kimerülünk az önértelmezésben, hogy a cselekvés már elmarad. A modern ember tragédiája, hogy a szabadságát reflexióra használja döntés helyett.

Tele van a padlás thinkerekkel, elemzőkkel, megmondókkal, tudatformálókkal, akik egy életet képesek eltölteni annak magyarázatával, miért nem lehet megoldani valamit, és persze igazuk is van, az ész ugyanis páratlanul alkalmas, hogy akadályokat találjon. Az értelem óvatos, a cselekvés viszont vakmerő kicsit, ezért a történelmet mindig azok írják, akik egy ponton megunták az értekezletet.

katalogizáljuk a traumáinkat

A mai ember önbecsapása, hogy az önismeretet összekeveri az önfigyeléssel. Órákon át vizsgáljuk a belső folyamatainkat, monitorozzuk az érzéseinket, katalogizáljuk a traumáinkat, s lassan már mozdulni sem merünk, nehogy hiteltelenek legyünk önmagunk előtt.

A világ most nem újabb podcastekre vár, ahol emberek három órán keresztül beszélgetnek arról, hogy fontos lenne lépni. Azokra van szükségünk, akik csinálnak valamit rosszul, esetlenül, tökéletlenül, ám valóságosan. A cselekvésnek kifejezett erkölcsi fölénye van a gondolkodással szemben, nevezetesen hogy kockázatot vállal. A thinker legnagyobb veszélye, hogy előbb-utóbb beleszeret a saját tudatába, mint Narcissus a víztükörben látott képébe, és egy idő után már nem is az igazság érdekli, hanem a saját intelligenciájának látványa, innentől pedig az okosság személyiségpótlék.

A doer többnyire fáradt, kapkod, hibázik, néha még primitív is, de estére valami változik körülötte. Egy megszervezett közösség, elültetett fa, megírt könyv, megjavított kapcsolat, felépített ház. A világ attól marad fenn, hogy valaki reggel fölkel és csinálja. Persze szükség van gondolkodásra, az iránytű azonban nem utazás, ám mára mintha összekevertük volna a kettőt, és elméletekben élünk, véleményekben, identitásokban.

egy ember megmozdul

A civilizációk sokszor a halogatásba pusztulnak bele, az intellektuálisan kimunkált bénultságba, ezért ma az egyik legforradalmibb emberi tulajdonság a gyakorlatiasság, amikor valaki képes kételyei ellenére is cselekedni, mert az élet végül nem is szeminárium. És ezért olyan szép szó most az akció, a reklámok rikító, leárazott hazugságán túllépve eredeti értelmében, hogy történik valami, egy ember megmozdul, és míg a másik ott áll a világ szélén összefont karral, okosan és ironikusan, mindent értve, ő viszont belelép.

CS. Á.: A halogató, cselekedni nem merő emberek ugyanakkor pótcselekvők, hiszen kinek az önérzete viselné el azt a jelzőt, hogy teszetosza vagy cselekvésképtelen? A modern társadalomban az elvárt norma a fiatalos, lendületes, határozott ember. Lendülni, fiatalosnak lenni leginkább olyan veszélytelen, igazi döntést nem igénylő kérdésekben és helyzetekben praktikus, ahol az akció maga látványos, a közösségi médiában, a publikus felületeken jól felhasználható, és az (egyébként hamis) imidzs építését szolgáló posztokat, nyilvános gondolatfutamokat, dekoratív képeket eredményez. Az elzárkózás az egzisztenciális, valódi kockázatokat rejtő cselekvéstől és döntéstől fokozott habzású, felszínes, lázas tevékenység mögé bújik.

Az állandó jelenlét, a sürgető szükség, hogy az egyén látszódjon és hallható legyen, együtt jár azzal a szorongással, nehogy valamiről le-, vagy valamiből kimaradjon. A FOMO (Fear of Missing Out) félelem függőséget okoz, ilyenkor az ember nem azért cselekszik, mert örömét leli benne, hanem mert attól tart, hogy ha kicsit elhallgat vagy visszavonul, akár meg is szűnhet vagy eltűnhet a jelentéktelenségtől.

én aztán tudok élni

A kimaradástól való félelmet lovagolják meg a kereskedelmi cégek is, amikor AKCIÓS címkével hirdetnek. A „kimarad, aki lemarad” szuggesztió elindítja a „nem vagyok lúzer, én megveszem, én rajta leszek, benne vagyok az elsők közt a csapatban, megveszem akkor is, ha most nincs rá szükségem, és főleg nem ennyire, de sebaj, ügyes, élelmes vagyok, kihasználtam az akciót, én aztán tudok élni, most olyat vettem, amit máskor nem, oda megyek nyaralni, ahova és ahogy nem is akartam, de hülye lennék elszalasztani az alkalmat, azaz a hülyének is megéri, nemhogy nekem, ilyen lehetőség nem kínálkozik bármikor.”

Az egyén csapdába esett, persze, látszik világosan kívülről, de a boldog vásárló a győztes mosolyával néz körül. A kétes diadal az övé, a nyereség pedig az akciót hirdető cégé.

Akciós világban élünk, kár lenne tagadni, impulzusainkat gondos elemzések, komoly tudományos háttérrel rendelkező, számító döntések kontrollálják. Az élet tele van meglepetésekkel, nahát, mindig pont az és pont úgy bukkan fel előttünk, amire gondoltunk, vagy amit megemlítettünk egy baráti beszélgetésben, csábítóak az ajánlatok, „csak a készlet erejéig”, amik persze korlátozottak, ettől olyan vonzóak.

SZ. Zs.: A FOMO már hosszú évek óta velünk van: aztán megjelent a FOBO (Fear of Being Offline), ami a félelemről szól, hogy valaki nem tud rákapcsolódni az internetes élményvilágra, ám nemsokára elterjedt a JOMO (Joy of Missing Out), ami már azt sugallja, hogy abban is meglelhetjük az örömünket, ha kimaradunk egy programból, legújabban pedig a JOBO-t (Joy of Being Offline) emlegetik, ami a digitális detoxból fakadó élvezet élményére vonatkozik. A sok betűszó miatt senkinek nem kell kapkodni a fejét, hogy világunkra vajon melyik címke érvényes éppen – csupán arról van szó, hogy a kép korántsem fekete-fehér.

CS. Á.: Egyre többen és tudatosabban törekszenek arra, hogy kilépjenek az akciók és látszatcselekvések csillogó-villogó világából, körülnézzenek és lelassuljanak, valóban – és nem csak színleg – befelé forduljanak, és jelen legyenek a pillanatban. És ha szükség van rá, az ilyen ember képes arra is, hogy tényleges döntéseket hozzon. Ez talán nem FOMO, nem FOBO és nem is JOBO, egyszerűen csak emberhez méltó élet.

kép | vecteezy.com