CSAK ÚGY MAGAMBAN

This post was originally published on this site.

Ezkrepp-papíros farsang. KRRREPPPAPÍRos FARRSANG. (Ha magamban mondom, mindig beindul a hengerbencer, mintha csak a pedálra lépnék, és pörögnek az RR-ek hátul a torkomban, hengerbenceres varrógép, varrja össze az összes hangomat, berrregve kígyóznak, ömölnek a torkomból az összehengerbencerezett szavak, bele a csukott számba.) Lógnak a krepp-papírok, mint a fordított szivárvány. Mint a filctollal rajzolt, hosszú szivárványok, az Alexandra is a krepp-papírokat rajzolta, ahogy görbésen lógnak, piros, kék, rózsaszín, zöld és sárga, a lila már régen kifogyott, meg lógott is a bele, az Alexandrának pedig az a legszebb, mindig csak a lila, de hiába ha-zott, tátotta a száját, és ha-zott a tollra, meg a nyelvével is megnyálazta, de nem jött abból már egy szem lila sem, csak a kemény csikorgás, de az Évike néni azt mondta, jaj de szép, GYÖNYÖRŰ SZIVÁRVÁNY, és fejre állította a lapot, és fölfelé lógtak az összes krepp-papírok , az égbe csúszott az egész farsang, ahová az Alexandra az Emesét, a Rékát és engem rajzolt volna, így az egészet inkább abbahagyta, láttam rajta, hogy nem tudja, hogyan legyen a lábunk, és merre a fejünk, pedig ő igazán mindent tud, a fát is megrajzolta a fordított krepp-papírok alá, meg a házat a kerítéssel, ahogy az Évike néni mondta, és odarajzolta a sűrű füvet is, de akkor már mindnyájan tudtuk, hogy mi jön most, énekelte is az Évike néni, hogy kéklő halvány felhők alján kivirul a ragyogó szivárvány. Ezt is a Sándor írta, amikor a Petőfi Sándort farsangoltuk, nem voltak krepp-papírok, csak a hurkapálcás zászlók, piros-fehér-zöld, ez a magyar föld, és a Petőfi Sándor vágtatott a lován, a kiskabátja is vörös volt, meg a vére is. A vére mindenkinek vörös. A sándoros lovamat nem hozom el többet, mindig az ablakfához kell bújnom, ha ugratni akarok, az összes kisóvónő mindig etetni akarja, etesd meg a lovadat, Marcika, mondják mosolyogva, a karjukat is kitárják ilyenkor, de én látom, hogy nem is a lovamat nézik, meg nem is engem, hanem csak úgy, a levegős semmit, a többiek meg körbeülve írnak a nagy füzetükbe, de jó lehet arra a sima papírra írni, egyszer az egyikbe embert rajzoltam fütyivel és kakilóval, az Alexandra látta, de nem mondta meg, akkor hoztam neki a gömbös rágót.

a proletár nemzetköziség zászlaja

A Lenin farsangolásánál jöttek csak a tanár bácsik, vörös, vörös volt minden, a hurkapálcákon is vörös zászlók voltak, a Ronald jelentkezett, úgy, hogy a két ujját kinyújtotta, a többit meg behajtotta, és azt mondta, hogy az a szovjet zászló, a kisóvónő meg, akit Ritának hívnak, azt mondta, hogy nahát, te ezt is tudod, de később a kisvécében sírt, a többi kisóvónő meg körbeállta, mert a Rita a Ronalddal együtt rosszat mondott, úgy kellett volna mondani, hogy a vörös a proletár nemzetköziség zászlaja. Sírt a Rita, és amikor a tanár bácsik elmentek, sírva vitte ki az Aurórát meg a hólapátokat, nem mosolygott, és a karját sem tárta szét, menjetek innen, mondta, ahogy a dadusok szokták, és abba kellett hagyni az evezést meg a ráncigálást meg a csapkodást a hólapátokkal.

Szoros a doboz a fejemen, pedig otthon lötyögött. Tényleg lötyögött. A nyakamnál csíp, vág. De kívülről nézve nagyon jó lehet, egész este festette az apa, és az anya is azt mondta, hogy egész nagyszerű, s a foteltámlára téve tényleg olyan volt, mintha egy űrhajós lenne ott, s csak ülne-ülne az űrhajóban, amikor a kislámpaernyőt mozgattam, az űrhajós is imbolyogni kezdett, lassan, óvatosan, így kell mozogni a világűrben, így mozgok most is, nem is látok pontosan mindent, a két luk az orrom fölött félrecsúszott, ferdén tartom a fejem, mint egy Gagarin. Mióta állhatok a tükör előtt, erre mit mondanak, sok vagy kevés? Másik Gagarin-ferdeséget kell kitalálni, hogy lássam magam, vagyok-e olyan, mint a lassú fotelalak? De a lukakon nem jövök be én. Mindig csak azt látom a tükörből, aki mellettem áll, Ronaldot a konyharuhával a fején, Alexandrát a királylány ruhában, meg a többieket, ahogy forogva ugrálnak, a kisóvónénik forgatják őket, a fülemen is rajta van a doboz, búg a világ, mint a tengeri csiga, Rita kisóvónő széttárja a karját és mosolyog hozzá, jaj, kit kell megetetni megint, a sándoros lovam otthon maradt, az ágy alatt alszik, este mellé bújok, a Rita kisóvónő már fogja a két kezem, sauokkoppantás, záuólépés, fougás, bauacklekváu és fánk illatot éuzek, de máu csak az üuhajó doboz-sötétjét látom, a Gagauin szem és száj egészen elfoudult, de az üuhajósok igazából talán nem is esznek, és legtöbbszöü csak a sötétséget látják.

(A hengeubenceu a toukomban leállt. Nem tudom beindítani a pöügést, béna, mint a vauuógép az áuamszünetkou.)

kép | vecteezy.com