ELHAGYTAK BENNÜNKET AZ ANDRÁSSY ÚTI PLATÁNOK

Amikor 1996 tavaszán a valamikori platánsátor helyén megjelentek a halványzöld kőrisújoncok, rádöbbentem: itt bizony elszámolással tartozom. Tényszerű bizonyítékokkal alátámasztott elszámolással, és nem zöld ködbe burkolt általánosságokkal. Tanú vagyok itt, de akár vádlottá is előléphetek.

Nem tagadható ugyanis, hogy amikor 1962-ben a Főkert igazgatója lettem, a platánok még csodálatos lomb-védernyőt terítettek az Andrássy út fölé, amikor pedig 22 évvel később nyugdíjba vonultam, a fasor már menthetetlen volt. 1996 tavaszán csupán néhány hírmondó maradt a platánokból, helyettük ifjú kőrisek merev vigyázzállásban tisztelegnek a pokol bűzét árasztó bádogdobozoknak. A napi 30 ezer rohanó masina égett olajat, mérgező szén-monoxidot, nitrogén-oxidot, kén-dioxidot tonnányi mennyiségben terít a meghökkent kőrisújoncokra és a védtelenség miatt alkalmatlan sétányokra. Valamikor anyák tolták itt a babakocsikat, ám ma nem akad, aki a csecsemőjét a kipufogók mellett sétáltatná.

Üllői úti fák

Levendel Júliával Autóisten kegyesen bánt. A Szabad vagy című regénye főhősévei megcsodáltatott óriás platán ma is áll a Köröndön, ám úttest melletti társai már csupán emlékek. Kosztolányi nem volt ilyen szerencsés. Az Üllői úti fák környékén már nem lehet lakást cserélni az állandóan ott dübörgő autók és kamionok miatt. Nem „csereszavatosak” a budai Kosztolányi Dezső téri lakások sem a Volán pályaudvar és BKV végállomás miatt. „Kosztolányi foglyai” nem menekülhetnek az Üllői útról és a költőről elnevezett térről sem.

Ám a tanú szíveskedjen a tárgyra szorítkozni.

Az 1970-es években országszerte támadásba lendült a Gnomonia veneta nevű, platánokat károsító gombabetegség. Tipikus gyengeségi kórokozó, amely a nehéz körülmények között vegetáló faegyedeket támadja meg. Szakmai körökben a betegség ismert, ám köztudott a védekezés módozata is. Mivel a könnyen felismerhető betegség az ágvégekről támad és továbbhalad a fa törzse felé, a platánokat rendszeresen visszametszik. A fák ezzel megmenthetők, sőt, e módszerrel szabályos koronaalak nyerhető. Így védekeznek a Gnomonia ellen – már ahol adnak az ilyesmire.

1974-ben a Főkertnél nekiláttunk a platánok megmentésének. Első lépésként a Nagymező utcát választottuk, amelyet az Andrássy út – akkori nevén Népköztársaság útja – követett volna. Balga hittel a műveletet szaktevékenységnek minősítettük, amelyhez nem kell felülről származó áldás. Lelkesen visszavágtuk a Nagymező utcai platánok nagy részét, amikor kitört a politikai vihar. Olyan magas helyről tiltották le a favédelmet, ahová mi már fel sem láttunk.

Egy villanófény erejéig emlékeztetni kell az akkori körülményekre. Az 1970-es évek közepén a marxizmus-leninizmus tetőfokára hágott, ezért a társadalom fel volt vértezve. Nemcsak azt tudta, hogy a kapitalizmus a végóráit éli, hanem azt is, hogy a szocialista demokrácia meddig szárnyalhat. A Főkert – a BKV, a Patyolat és a Fradi társaságában – a szabadon bírálható kategóriába tartozott. Mentek a telefonok a Fehér Házba (Pártközpont), a minisztériumokba és a Fővárosi Tanácsba. „Ezek a vandálok vágják az egészséges fákat!” „Állítsák le ezeket a szabotőröket!” Mire leállítottak bennünket, a Nagymező utcai platánokat visszavágtuk, így élőben terjeszthetem elő első számú bizonyítékként a ma is viruló faegyedeket. Ha tovább szabotálhattunk volna, ma is állnának szerencsétlen Andrássy úti rokonaik is.

a Legmagasabb

Ott álltunk a Fővárosi Tanács megbízottjával a miniszterhelyettes egyszerű, de tisztán tartott íróasztala előtt. A miniszterhelyettes kifejtette, hogy olyan helyről utasították, amelyet már csak egy emelet választ el a LegmagasabbtóI. A Főváros megbízottja egyértelművé tette, hogy maga is a vád képviselője. „Tőlünk sem kértek engedélyt!” – Majd jószívűen hozzátette: „Mindig is a maguk feje után mennek!” Az utolsó szó jogán előadott szakmai érveimet elnéző fölénnyel hárították el. „Választások előtt állunk, nem lehet a lakosságot ilyesmivel hergelni!”

Felrémlett bennem, milyen súlyos politikai problémába tenyereltem. Előfordulhatott volna, hogy az egyedüli jelöltség terhét vállaló képviselő a nehéz küzdelemben csupán 96% szavazatot kap az elvárható 99% helyett. Tudomásul kellett vennem, hogy a társadalomban is működik a kétkarú emelő fizikai törvénye. 120kertészmérnök az alsóbb, rövidebb karon kevesebbet nyom, mint a hosszabb kar magasabb pontján helyet foglaló Fővalaki. „Mi legyen a Népköztársaság úttal?” kérdeztem. „Előterjesztést kérünk!” – közölte a Fővárosi Tanács. „Aztán majd döntünk!”

A miniszterhelyettes helyeselte a folyamat irattá alakulását, és kegyelemben elbocsájtott bennünket. Ez 1974 őszén történt. Mi előterjesztettünk és vártunk. Telt, múlt az idő. 1975. június 15-én megtartották az országgyűlési képviselő-választásokat. A jogosultak 97,6 százaléka vett részt a választásokon és a jelöltekre 99,6% szavazott. A fák ifjítása nem ingatta meg a vezetőkbe vetett bizalmat.

Az idő meg múlt tovább, és mi arra lettünk figyelmesek, hogy a Fővárosi Tanács nem dönt. Észlelnünk kellett, hogy a Gnomonia veneta semmibe veszi a döntéshozókat és rendületlenül menetel a fák törzse felé. A Fővárosi Tanács két évi vívódás után úgy döntött, hogy az ügyet átadja elbírálás céljából a VI. Kerületi Tanácsnak. A VI. Kerületi Tanács meghívott bennünket az ülésre, és alapos megfontolás után – próbaképpen – 30 fa visszametszését engedélyezte. 1976 márciusában elfogadták a környezetvédelmi törvényt, ám a lakosság még mindig nem bizonyult elég érettnek az Andrássy úti fasor visszametszésének elviselésére.

Elmúltak a ’70-es évek, már mindent megengedtek, de hiába. A platánok már a visszavágás ellenére is elhaltak, csak a csonkolt törzsekből kandikált ki néhány ványadt hajtás.

[…]

1988-ban a VI. Kerületi Tanács nyilvános fórumot rendezett az Andrássy úti fasorról, amelyet ekkor már nagyrészt halottnak nyilvánítottak. Meghallgattak szakértőket is, köztük olyan egyetemi tanárt, akinek tanácsait eddig csak külföldön fogadták meg. Szóhoz jutott a lakosság, nagy zeneszó kíséretében kiadták a jelszót: „Meg kell menteni a fákat!” Mindenki adhatott ötleteket, furcsa módon még a szakemberek is. A tettekre sajnálatos módon nem juthatott idő, ezt már az új rendszer képviselőire örökítették.

Noha az új rendszer konzuljai más ménesből kerültek ki, a fákat ők sem szívlelhették. Elhangzott a baljós minősítés: a szakértelem bolsevista trükk. Bizonyítékkal szolgálhatok arra nézve, hogy a Vigadó téri nyírfákat, mint szovjet ízlést tükröző egyedeket, halálra szánták. (Szegény kommunista nyírfákat – akik Árpád apánkat jóval megelőzve jelentek meg hazánkban – egy újságirat segítségével egyelőre sikerült megóvni a pusztulástól.)

Az új korszak urai nem zavarták az Andrássy úti platánok csendes agóniáját.

girbegurbák

A politikai agyvelőben nem jut hely olyan irracionális elemeknek, mint a növények. Ezek nem szabályos képződmények. Vonalaik nem vízszintesek és függőlegesek, hanem girbegurbák. Színük is hol zöld, hol nem. A növények öntörvényeik szerint fejlődnek, ráadásul elfoglalják a helyet az autók, bevásárlóközpontok és benzinkutak elől. A fákat elsősorban a költők és az írók kedvelik, ám ők sem piacképesek.

Ilyen közhangulat mellett nem csoda, ha az Andrássy út platánjainak – a kis földalatti felújításának szélárnyékában végrehajtott – kivégzése csendben zajlott le, a fásulttá tett lakosság közönyétől kísérve.

felső kép | Fortepan / Négyesi Pál