IRGALOM KÉT FŐRE

This post was originally published on this site.

Narkisszosz álmában kiszáradnak a folyók,
az élőlények tántorgó tátogók,
de Narkisszosz boldog,
már amennyire az erejéből telik,
bámulja a patak kavicsos tekervényeit,
kerül minden hasonlóságot önmagával,
csak a meder érdekli, a porrá szikkadt iszap,
az uszadékfák félbehagyott merülése.

Narkisszosz halkan beszél, szinte alig,
sorolni kezdi látomásait:
emberarcú fák törzsén a hajszálerek,
kukoricaföldek mögött, ahogy a Nap lemegy, 
egy érintés hossztengelye,
a falfestés pikkelyfoltjai, mint hólyagok,
néhány tanácstalan kézmozdulat misztériuma,
a nyitott szemekbe szórt irgalom. 

Narkisszosz álmában kiszáradnak a folyók,
az idő elhalkul, a lélegzet kettétörik,
de Narkisszosz boldog, 
sorolja szakadatlan
a nagy folyamatokban a homlokráncolást,
lajstromba szedi, mi mindent kellene,
mert telnek medrek, tükörvizek recsegnek,
motoszkál bennük több-kevesebb,
	például az arcélek
	majdnem tökéletes 
	halmazmetszete.

kép | vecteezy.com