Lármaélet

This post was originally published on this site.

Leopold, a híres festő, műterme közepén a vászon előtt ült és egy csendéleten dolgozott. Illetve dolgozott volna, de festményének alanyai egyszerűen nem tudtak nyugton maradni.

– Nem hiszem el, hogy nem lehet ficánkolás nélkül kibírni! – csapta le haragosan ecsetjét a művész, ám a körtéket és narancsokat ez cseppet sem zavarta. Nevetve, hangoskodva ugrálták körbe a tálat, jobbra-balra gurultak az asztalon.

– Hogy lesz így kész a festményem határidőre?! – sopánkodott Leopold. A képet ugyanis egy nagynevű versenyre készítette.

A szőlő a nagy hancúrozás közepette keresztülesett egy almán. A szőlőszemek vihogva gurultak szanaszét a padlón.

– Most már igazán fejezzétek be, vagy azt akarjátok, hogy kompótot csináljak belőletek?!

A gyümölcsök erre kissé megszeppentek. Némileg sértődötten, de sebesen ugráltak vissza a tálba.

– Na végre! Zöld körte ott a szélen, egy kicsit balrább, ha kérhetem… Tökéletes!

Leopold nagy lendülettel látott újból a festéshez.

Az egyik narancs ekkor a zöldalma fülébe súgott valamit, amitől az alma egyszeriben röhögőgörcsöt kapott. Összevissza gurult a nevetéstől.

– Felfoghatatlan, hogy miért nem tudnak ma nyugton maradni! Mintha kukac mászott volna mindegyikbe…

Leopold hüvelyk- és mutatóujjaival téglalapot formált, és igyekezett a téglalapba foglalni a kompozíciót, ám hasztalan. A gyümölcsök folyton helyet változtattak, és kilógtak a téglalapból.

– Így aztán végképp nem lehet alkotni! Képtelen vagyok elkészíteni ezt a képet!

A gyümölcsök mit sem törődtek vele. Leopold újra téglalapot formált ujjaival, homlokráncolva nézett át rajta. Aztán egyre távolította egymástól hüvelyk- és mutatóujjait, ezzel felbontva a téglalap szimmetriáját, és mintegy kitágítva azt… Ekkor új ötlete támadt.

A nagynevű képzőművészeti versenyre számtalan alkotás érkezett. A csendéletek sorban egymás mellett lógtak a kiállítófalakon. Legtöbbjük hasonlított egymáshoz, persze mindegyiken más gyümölcsök szerepeltek, különböző kompozícióban és eltérő színvilággal ábrázolva.

Egy festmény azonban kitűnt a többi közül. Még a címe is különös volt: „Lármaélet”.

Nem téglalap, hanem szabálytalan sokszög alakú vászonra készült. A festményt teljesen beborították a gyümölcsök: narancsok hevertek a festett padlón, egy asztal tetején almák és körték bukfencezésének pillanatát kapta el az alkotó, egy lámpáról szőlő lógott, a háttérben pedig termetes dinnye szelte a levegőt. A festőgipsznek köszönhetően néhány gyümölcs még ki is domborodott a vászon síkjából.

A zsűri egyöntetűen Leopold festményét szavazta meg első helyezettnek. A díjátadón rövid beszédre is felkérték.

– Végtelen lehetőségünk van! Csak el kell engedjük a saját magunk szabta korlátokat – mondta, és mosolyogva vállat vont. – Nézőpont váltás az egész.

mesemondó | Horgas Judit