Lujza és a váratlan vendég

This post was originally published on this site.

Két idős boszorkány lakott a falu két utolsó házában. Lujza pöttöm asszony volt, két szemüveggel. Az egyiket az orrán, a másikat a feje tetején hordta, és attól függően cserélgette, hogy éppen milyen messzire kellett látnia. Ritkán lépte át a háza küszöbét, inkább a varázsműszereivel töltötte az időt. Irma nyúlánk volt, fürge lábú, mindig akadt valamerre dolga. Gyógynövényes kosarával nagy köröket rótt a faluban, versenyt úszott a békákkal a tavon, és minden teliholdkor táncot járt a kertjében.

Irma úgy gondolta, Lujza boszorkány létére túlságosan majrés, Lujza pedig furabogárnak tartotta Irmát. Az évek alatt csak pár szót váltottak egymással. Ez így is folytatódott volna, ha egy borongós délelőttön Irma nem dörömböl be Lujza ajtaján:

– Hahó! Lujza! Hahó! Lujza! Ha…

– Hallom, jövök már!

– Nézd csak, kit találtam! – billentette Irma szomszédja felé a kezében lévő kosarat.

A kosár aljában fiatal, foltos macska lapult.

– Nekem nincs macskám – tiltakozott Lujza.

– Tudom, tudom. Vigyáznál rá kicsit? Még van pár elintéznivalóm, de nem hagyhattam kint az esőben.

Lujzát váratlanul érte a kérés. Párat pislogott, majd elszaladt a kockázatmérőért, és a macska hóna alá dugta. Irma az égre emelte a tekintetét, de nem szólt semmit.

– A macskáknak hullik a szőrük, belenyalnak az ember tejeskávéjába, sőt, csupán szórakozásból lelökdösik a tárgyakat az asztal széléről – recsegte a kockázatmérő. – Komoly fenyegetést nem jelentenek.

– Rendben, itt maradhat – sóhajtotta Lujza, és elvette a kosarat. – De siess!

Irma már robogott is tovább, így a Lujzának odakiáltott „köszönöm!”, már csak az utca másik végéből visszhangzott.

Lujza óvatosan letette a kosarat a kandalló mellé, és leült a pihenőkészülékére, ami mindig olyan alakot vett fel, amire épp szüksége volt. Most éppen karfás, süppedős fotellé változott. Lujza és a macska először jól megnézték egymást a szoba két végéből. Aztán a vendég kecsesen kiugrott a kosárból, tett pár kört Lujza körül, és felugrott a fotelre. A karfa előzékenyen kiszélesedett, hogy a macska kényelmesen elhelyezkedhessen rajta.

– És most mit csináljunk? – kérdezte Lujza. A macska nem válaszolt, helyette megnyalta a mancsát, és tisztogatni kezdte az arcocskáját.

Lujza feltette a közelre látó szemüvegét, azzal is megvizslatta a vendégét. – Egészen rendes macska vagy – állapította meg, majd elővett egy könyvet (ami odalapozta magát, ahol Lujza tartott a történetben), és olvasni kezdett.

A kis állat már az ölében dorombolt, mikor Irma kopogtatott. Lujza összerezzent, és visszatessékelte Tarkát – így nevezte el magában a macskát – a kosárba.

– No, nem falt fel? – kérdezte Irma. Lujza csak legyintett. – Rendes tőled, hogy segítettél – mondta Irma. Felnyalábolta a kosarat, és kilépett az ajtón. Lujza figyelte, ahogy távolodnak, majd a szomszéd boszorkány után kiáltott:

– Vigyázhatok rá legközelebb is, ha épp dolgod akad!