MINDIG MÁS VOLNA JÓ

This post was originally published on this site.

Rovatunkban olyan műalkotásokhoz vagy műrészletekhez kértünk szerzőinktől jegyzeteket, amelyek a nyelv és a beszéd témáját járják körül.

Amikor verset ír az ember,
mindig más volna jó,
a szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó.

Amikor verset ír az ember
nem írni volna jó,
József Attila: [Amikor verset ír az ember...]

József Attilának már megint igaza van. Még ha csak egy verstöredékben szól is.

Versírás vagy bármilyen alkotómunka közben gyakran szembesülök a korlátok nélküli szabadság nyomasztó terhével. Miért írjak a szárazföldről, ha írhatok a tengerről is, vagy az űrről, esetleg a sarki kávézó női vagy férfimosdójáról. Mi alapján döntsek a végtelen számú lehetséges helyszín, karakter, cselekmény és hangvétel közül? És ha nagy nehezen át is vergődöm ezen, mi lesz a szinonimákkal? Hogyan válasszam ki az éppen megfelelő szavakat, egymás után tízezerszámra?

Amikor verset ír az ember, előfordulhat, hogy a bőség zavarától elkeseredve időről időre leteszi a tollat, vagy átkattint a Facebookra. Már ha éppen verset ír az ember. De amikor egészen mást csinál, akkor is mindig más volna jó! Mégis rizottót kellett volna rendelnem. Válthatnék munkahelyet, hajszínt, életcélt havonta, akár hetente, ha a fizikai korlátok és a kimerültség nem szabna gátat ennek.

József Attila keltezetlen töredéke végén még egy vesszőt is hagyott az utókornak, kedves gesztus, mint egy felhívás: tessék csak nyugodtan továbbgondolni.

Amikor verset ír az ember, nem írni volna jó, hanem kirándulni. Színházba menni. Barátokkal vacsorázni. Felmosni. Bármi jobb lenne. Mert verset írni nehéz. Néha fájó.

Amikor verset ír az ember, nem csoda, ha ezerszámra jut eszébe könnyedebb, szórakoztatóbb, vagy jóval több bevétellel járó időtöltés. Ez fokozottan igaz, ha félelmei, szorongásai, veszteségei szolgáltatják a vers-alapanyagként hasznosítható gondolatokat. Jöjjön inkább a boldogság! Az az igazi, euforikus fajta, ami annyira kitölti a költőt, hogy eszébe sem jut verset írni.

Viszont ez fordítva is igaz: amikor nem ír verset az ember, mert más feladatai vannak, mítingen ül, PET palackokat visz a Mohuba, kádat súrol vagy megértő arccal hallgatja szomszédja ismétlődő sirámait, na, akkor írni volna jó. Én például ezek közben időnként elábrándozom, és megszületik bennem az a rengeteg kavargó gondolat, ami feszít. Úgy nyomja a koponyámat belülről, mint a kettős fronthatás, csak ez még rosszabb, hármas, négyes, tízes fronthatás, mert a gondolataim nemcsak a bevásárlólistára vagy az adóbevallásra vonatkoznak, hanem a létre, a tudatra, a kozmoszra, aztán mégis az adóbevallásra, de csak egy pillanatra, és ezek a gondolatok fontosak, és a fontosságuk feszít, amíg ki nem mondom vagy le nem írom őket.

És ha leírtam, máris megkönnyebbülök, mert a gondolat nem felejtődik vagy vész el, eljuttatható másokhoz, kapcsolatokat, beszélgetéseket, új gondolatokat hozhat létre.

Mindegy, hogy szárazföldről vagy tengerről szól a versem,
mindegy, hogy alattam kanapé van, kocsi vagy hajó,
írni jó.

kép | vecteezy.com