NAPLÓ

This post was originally published on this site.

Vonatfülkében

Fény-rombusz táncol könyvlapon,
bársonyhuzat bordóján árnykezek
mozdulnak. Mind olyan valószínűtlen,
mint aki írja ezt itt.

Legendai révész

Kinek nyakában Isten ül,
nem kell már annak istenérv. 
Veselkedik, nyög emberül, 
míg gázol a sekélyben. 
Tiltakozna, ha tudna istenül: 
kérem, szálljon le rólam, mert nehéz. 
Így csak csüggedten hátranéz: 
válla fölött a vak éjben 
fénykör. Nincs kétség: a Fiút 
viszi. Kiút 
sehol, a kör bezárul, 
a csont megroppan, kizárul a sérv. 
A vétkes átjut és megistenül. 

Adni 

It gives me pain. Egy dalszöveg 
fogalmaz így. Megállsz a szó 
fölött. A nyelv: szikár öreg, 
titoktartó, mindentudó. 

A.-nál szuronytól fél szemét
vesztette el, ki énekel. 
Rég volt? Eltelt azóta hét 
fél év. Fáj a nincs. Fáj a hely. 

A vers meghatározása (egysoros Freudnak) 

Tele van a sebem szájjal. 

Új lakó 

Valaki belém költözött, 
s most folyton verset írna. Én 
nem írnék folyton verset: egy 
elég évente, gondolom. 
Ez itt nyüzsög, tüsténkedik, 
csűri-csavarja sok szavát, 
de ez a sok szó – az enyém, 
ezért vagyok tanácstalan. 
Mihez kezdjek? Dobjam ki? Vagy
új módiját tanuljam el?
De hát idegen tőlem a
szüntelen kitárulkozás... 
Ahogy ez fűt-fát összehord
(s még költészetnek nevezi), 
szememben néha nem egyéb: 
lecsúszott nadrág szégyene.
Mi lesz itt? Én félénk vagyok, 
s az új lakó oly rámenős. 
Már látom, végleg itt marad, 
én meg szép csendben – elmegyek. 

A kor bábjaihoz 

Ha magatokról vágytok kapni hírt, 
látni rajzot elfogulatlan
mestertől, olvassátok el, mit: írt 
a Coca-Coláról Thomas Mann.

kép | vecteezy.com