Se gond, se baj ország

This post was originally published on this site.

Az Üveghegyen innen, az Óperenciás-tenger partján terült el a kies Szindória. Legelőit, búzamezőit magas hegyek szegélyezték. Királyát, az öreg Tóbiást szerette a nép, mert bölcs és jószívű uralkodónak tartották. Amikor Tóbiás érezte, hogy napjai leteltek, magához hívatta egyetlen, idősebb korában született fiát, Éliást, akit alaposan elkényeztetett. Hiába adott mellé házitanítót, hogy pallérozza elméjét, a herceget semmi más nem érdekelte, csak a játék.

– Fiam, hamarosan megöröklöd trónomat. Utolsó kívánságom, hogy országom az uralmad alatt ne ismerje se a gondot, se
a bajt.

Az öreg király másnap végleg elszenderült.

Éliás úgy hajtotta végre apja utolsó kívánságát, hogy magához kérette hoppmesterét:

– Ezennel megtiltom, hogy Szindóriában bárki kiejtse vagy leírja a „gond” és „baj” szavakat. Súlyos büntetést kap, aki megszegi parancsomat!

Kidobolták és kiplakátolták országszerte az ifjú király parancsát. Hanem élt ekkoriban egy sokat tanult, sok országot megismert vándor, Jeremiás, akit különösen bosszantott az ostoba tilalom. Egy plakátot leszedett a hirdetőtábláról, és elment vele a királyhoz.

– Felséges királyom, valaki megszegte szigorú parancsodat. Nézd csak ezt a plakátot! Szerepel rajta a két tiltott szó. Valakit meg kell büntetned ezért.

A király megvakarta üstökét a korona alatt. Kutyaszorítóba került. De kivágta magát:

– Nos, ezt a hoppmester írta. Megbüntetem!

Éliás leszedette a plakátokat, helyükre rögvest más hirdetmények kerültek: „Megparancsolom, hogy az első plakáton szereplő két szót se magában, se szóösszetételben senki ne ejtse ki többé a száján, és le se írja azokat. Aki megszegi parancsomat, 100 koronát köteles befizetni a kincstáramba, avagy fél évre börtönbe kerül.”

Mi lett ennek a következménye? Akinek haragosa volt az országban, márpedig majdnem mindenkinek akadt egy, azt feljelentették, megvádolták, hogy kiejtette száján a tilalmas szavakat.

– Hallottam, hogy szomszédom a velencei utazásáról mesélt és többször is hangsúlyozta, hogy gondoláztak – szólt az egyik feljelentés.

– Ismerősöm azzal dicsekedett, hogy ellenségét párbajban győzte le – szólt egy másik.

A sok feljelentés miatt megteltek a börtönök, mert kevesek pénztárcájában akadt 100 korona, hogy megváltsák szabadságukat. Az ország megbénult. Nem volt, aki arasson, kenyeret süssön, szállítson, építsen.

A király hazaengedett mindenkit, majd az újabb plakátokon 1 koronára és egy napi börtönre csökkentette a büntetési tételeket.
A nép is tanult a történtekből, ezentúl egyetlen feljelentés sem érkezett a palotába.

Jeremiás meg folytatta országjárását. Sokan kérdezgették:

– Te tanult ember vagy, mit tanácsolsz, hogyan kerüljük el a büntetést, hiszen ezeket a szavakat akaratlanul használhatjuk?

– A megoldás egyszerű. A gondot cseréljétek gombra, a bajt vajra. Gyakoroljátok sokat, és akkor menni fog. Ez annyira egyszerű megoldás, hogy nem is kellett sokat gombolkoznom rajta. Szóval, nincs semmi vaj! Bízzunk benne, hogy királyunknak előbb-utóbb benő a feje lágya, és visszavonja ezt a habókos rendeletet.

A rendelet felháborította a király nevelőjét is, de sokáig nem mert szólni. Végül összegyűjtötte a bátorságát, és Éliás elé állt.

– Egy életem, egy halálom, meg kell mondanom, kedves tanítványom, alaposan félreértette atyja utolsó kívánságát. Amikor Tóbiás király azt mondta, hogy a nép ne ismerje a gondot és a bajt, nem arra gondolt, hogy ezeket a szavakat ki kell irtani a szótárból, hanem meg kell szüntetni a szegénységet, a tudatlanságot, a bűnözést és még hosszan sorolhatnám.

Mit gondoltok, Éliás megfogadta a tanácsot vagy börtönbe záratta a nevelőt, mert mondandójában szerepeltek a tiltott szavak?