TEGNAPUTÁN 9.

Új sorozatunkban folytatásos történetet indítunk, amelyben a részeket más-más szerző írja.

ELŐZŐ RÉSZ

AZ ALKU

A kém és a 007-es titkosügynök-android némán lépkedett a Nemzeti Urándúsító Állomás kihalt folyosóján.

A kém megállt, és fegyverét markolva lassan körbefordult.

– Hogy lehet, hogy senki nincs itt?

Az android nem válaszolt azonnal. Szemét lecsukta, megmerevedett. Pár másodpercig eltartott, mire feltörte az Állomás kamerarendszerét és végigpörgette az elmúlt öt perc összes felvételét. Kinyitotta a szemét és szenvtelen hangon válaszolt.

– Úgy látom, csak hárman tartózkodnak az objektumban. Ebből egy a második emeleti férfimosdóban, kettő a központi vezérlőben.

A kém bólintott.

– A vezérlőbe megyünk. Alaprajzot kérek. Hőkamerát bekapcsolni.

Az üres folyosók fémfalai visszhangozták lépteiket. A központi vezérlő ajtaja előtt megálltak. A kém kivette zsebéből az őr belépőkártyáját és az androidra nézett.

– Mielőtt bemegyünk, küldd fel az összes adatodat a felhőbe. Nem tudhatjuk, mi vár bent. Készíts elő ionsugárvetőt és hanggránátot is.

A kártyát a leolvasóhoz érintette, az ajtó hangtalanul kinyílt. Egyszerre léptek a helyiségbe.

A trónörökös kibámult az ablakon, próbálta megzabolázni kavargó gondolatait. Egyszer csak a fejéhez kapott, az íróasztalához sietett, és elővett egy pittyegő, alma alakú szerkezetet. A szoba minden apró zugát ellenőrizte vele. Úgy tűnik, minden tiszta. Naponta lefuttatta a komplett lehallgatásvédelmi programot, de ma nem lehetett elég óvatos. A biztonság kedvéért bekapcsolta a jelzavarót és egy SFonte által szerzett, túláradó szimfóniát is. Az ajtónálló hármat koppantott a földön unikornis-combcsontból faragott marsallbotjával.

– Megérkezett Saviliensis úr!

A trónörökös intett, az ajtónálló meghajolt és beleolvadt az ajtó kitárt szárnyába. Belépett Mohda, majdnem kétméteres magasságával bőven a trónörökös fölé magasodott. Durva zsákvászon ruháin és lyukas cipőjén vastagon állt a fémpor. Csontropogtató öleléssel üdvözölte barátját, aki kissé összerázkódott a pállott hónaljszagtól. Mohda megvakarta zsíros hajtövét, és lezöttyent egy aranyozott székre.

– Na, mi van, haver? Nem mondanám, hogy túl gyakran hívsz meg magadhoz, pedig hely az lenne bőven, meg a patkányok se mászkálnak olyan tömött sorokban, mint nálam, az albiban. Unod már a sok vérszívó rohadékot, ahogy hajlonganak neked?

A trónörökös közelebb lépett és fojtott hangon szólt barátjához.

– Figyelj, Mohda, komoly a helyzet. Beszélnünk kell.

– Te is összeszedtél valamit a múltkor? – röhögött fel Mohda. – Nekem olyan vörös ragyák nőttek a seggemre, mint egy radarkép. De megérte. Az az új, hatmellű android, apám! A legjobb, hogy a szájába nem tettek hangszórót, van benne elég hely, és nem pofázik vissza.

A trónörökös fintorgott. Asztalához lépett, és nyolcvan százalékra emelte a zene hangerejét. Mohda füléhez hajolt.

– Ezt hagyjuk. Most figyelj, csak röviden tudok beszélni. Eldöntöttem, hogy nem várok tovább. Átveszem a hatalmat. A Néma Kereskedőkkel semmire sem megyek, hülyének néznek. Főleg a vezetőjük, Atropius, az a ganajtúró áruló. Van egy tervem, bombabiztos, de segítened kell. Pár napig maradj otthon, várj készenlétben. Ha érted küldetek, azonnal menj el a Kilőtt drónba, a csapos átad neked egy androidot, azt kell idehoznod. Vidd át az ellenőrzésen, sima takarítórobotként lesz beregisztrálva.

– Ez a hatmellű? – kapta fel a fejét Mohda.

– Nem, egy 007-es titkosügynök modell. Majd mondd azt, hogy te vagy az új takarító, menj fel a személyzeti osztályra, ott kapsz ruhát.

– És kaját?

– Amennyit akarsz – bólintott a trónörökös. – Pár napig csak mászkálsz majd a palotában, ellenőrzöd az androidot, ahogy törli a port, meg ilyenek. De ne nyúlj hozzá. Amikor jelzek, készülj fel. Be fognak hívni a császár szobájába, lesz a padlón egy nagy adag kiömlött unikornisvér, mondják majd, hogy mosasd fel. Ekkor kell feloldanod az android biztonsági blokkját a bal füle mögötti gombbal. Onnantól tudni fogja, mi a dolga. Elő a lézert, egy törtmásodperc az egész. Szemafor felvillan, majd örökre kihuny, és enyém a trón.

Mohda üres tekintettel bámult maga elé.

– Érted? – kérdezte a trónörökös türelmetlen hangon.

– Értem – bólintott Mohda. – Ha nem sikerül, ott helyben kivégeznek. De ha sikerül, mit kapok cserébe?

– Majd megbeszéljük – legyintett a trónörökös.

Mohda összevonta bozontos szemöldökét.

– Most beszéljük meg. A bordélyok állami felügyeletének vezetője akarok lenni, korlátlan belépőkártyával.

A trónörökös nagyot nyelt.

– Hát, ezt nem ígérhetem, mert hozzátartozik a Főnix kaszinók koncessziója is. De kaphatsz otthonra párat az android csúcsmodellekből. Nem bánom, viheted a hatmellűt is.

– Áll az alku.

Elsabi dülledt szemekkel bámult Merelre, aki eddigre öt-hatéves forma fiúvá cseperedett, kis ruhái széthasadtak testén, és cafatokban lógtak róla. Aranypillantása megdermesztette a csehóban bámészkodókat.

– Miről beszélsz, fiam?

Merel nyugodtan csengő hangon válaszolt.

– Meg kell szereznünk egy sasnak álcázott drón adathordozóját Mitikétől. Az azon levő felvételekből rögtön kiderül, merre találjuk meg apámat.

A csapos krákogott és közbeszólt.

– Mitike nem ér rá. Egy elektromágussal tárgyal.

A fiú szeméből aranyvillámok csaptak ki, a csapos karján lógó konyharuha fellobbant, majd megfeketedett a koromtól. Merel földöntúli, süvöltő hangon parancsolt a tátott szájjal álló csaposra.

– Hívd ide őt! Azonnal!

Mitike dudorodó hátizsákját szorongatva lépett hozzájuk. Gyanakodva nézett a fiúra és az anyjára, majd a csaposra, aki reszkető térddel a falnak támaszkodott.

– Mit akarsz, kölyök?

– A drónt – válaszolta a majdhogynem kiskamasz méretű, nyúlánk Merel.

– Milyen drónról beszélsz? – kérdezte ártatlan képpel Mitike.

– Nincs értelme a játszmáknak. Megveszem tőled a sas formájú drónt.

– Már van rá vevő. De persze attól függ – vigyorgott Mitike. – Mennyi pénzed van, öcsi?

Merel elmosolyodott.

– Semennyi. Emberi pénzben nem mérhető, amit adok érte. Kövess.

kép | Bornemisza Eszter művei, Csillag Pál fotói