Tulajdonság-rétegek

This post was originally published on this site.

A fatörzsekhez hasonlóan bennünk is rétegződnek a tulajdonságainkat meghatározó hatások. Minden tulajdonságunk megalapozója, legbelső rétege, amit a szüleinken keresztül az őseinktől örököltünk. Vagyis a génjeink. Azok határozzák meg például a szemünk színét, a hajunk göndörségét, fülkagylónk alakját, az orrunk és szájunk formáját. És minthogy két szülőnktől eltérő tulajdonságot örökölhetünk, nagymértékben a véletlenen múlik, melyiküktől kapjuk. Hiszen sokféle kombináció lehetséges. Ezért gyakori, hogy az egyik rokon azt mondja a kisgyerekről: „a szája tiszta apja”, a másik meg: „a szeme és a homloka inkább az édesanyjáé.”

Ezer és ezer olyan sajátságot is öröklünk, amelyek nélkül életképtelenek lennénk. Ilyen, hogy meg tudjuk emészteni az étkeink anyagait: a cukrot, a keményítőt, a zsiradékot, a fehérjét. Ezek a létfontosságú gének – néhány, ritka betegséggel született gyerek kivételével – minden emberben azonosak. És sokkalta több van belőlük, mint azokból, amelyek az egyének különbözőségét adják. Ez a háttere annak, hogy egy átlagember génkészlete nemhogy egy másik emberével, de még a csimpánzéval is 97%-ban azonos.

Léteznek olyan gének is, amelyek az emberek óriási többségében nem működnek, „alszanak”, ezért nem is fejlesztik ki azt a tulajdonságot, amelyet pedig lehetőségként magukban hordoztak. Ezek a gének több ezer évvel ezelőtt még aktívak voltak, valamilyen fontos tulajdonság kialakítását irányították, de idővel fölöslegessé váltak, „elaludtak”, ezért a mai embereken már nem jelenik meg az a tulajdonság. Ugyanakkor némelyik emberben – nem tudjuk, miért – mégiscsak aktívak. Ilyen például az a gén, amelyik millió évekkel ezelőtt azt irányította, hogy az ember teljes bőrfelülete szőrös volt, még az arca is. Ma már ez a gén majdnem mindenkiben inaktív, tehát a mai emberre már az jellemző, hogy a testfelülete csak bizonyos testrészeken szőrös. Nagy ritkán azonban előfordul, hogy valakinek szőrösebb a teste. Az ősi tulajdonságok újbóli megjelenését a tudósok atavizmusnak nevezik.

Külső hatások is befolyásolják a gének működését. Mondhatjuk úgy is, hogy „ki-be-kapcsolják” azokat. Tehát nemcsak az határozza meg a tulajdonságainkat, hogy milyen géneket örököltünk a szüleinktől, hanem hogy érték-e azokat módosító hatások. Ha például egy várandós nő cigarettázik, a belélegzett füst vegyületei hatással lesznek a magzat fejlődésére. A megszületett gyereknek egész életében gyengébb és betegségekre fogékonyabb lesz a tüdeje.

A környezetünkből érkező hatások a gondolkodásunkat is formálják. Például, ha egy gyerek olyan társadalomban nő fel, amelyben uralkodó vélemény, hogy a családok, közösségek, országok vezetése elsősorban a férfiak feladata, nagy eséllyel ő is így fog gondolkozni.

Itt azonban működésbe lép az egyén önmagát alakító gondolkodása, értékválasztása, döntése. Persze, tudnunk kell, hogy a szabad akarat nem tökéletesen szabad, hiszen ott vannak mögötte a gének, és ott vannak a társadalmi, családi elvárások.

Tehát nem igaz, hogy mindenki olyan, amilyen géneket örökölt. Ez ennél sokkal bonyolultabb. Nézzünk egy egyszerű példát. A géneknek is szerepe van abban, hogy valaki hízásra hajlamos-e vagy sem. Van, aki a génjei miatt másoknál hajlamosabb, hogy többet egyen a kelleténél. De szerepet játszik az is, hogy kisgyerekként milyen étkezési értékrendszerrel találkozott: a családban mindenki folyton degeszre ette magát vagy mértékkel fogyasztottak. Ezen túl rajtunk is múlik, hogy engedünk-e a finomság csábításának vagy a mértéktartó evést választjuk.

Ugyanígy van szerepe a géneknek abban, hogy valaki hajlamos-e az alkoholizálásra. De a közösséghez tartozás és az ott elfogadott értékek követése, vagy akár a családi, házastársi, baráti elvárások legyőzhetik a hajlamot. Saját magától is dönthet valaki úgy, hogy minden hajlam ellenére nem, vagy csak mértékkel fogyaszt szeszes italt.

A szabad akarat rendkívül erős lehet. Volt egy ókori görög filozófiai iskola, amelynek mesterei és tanítványai szerint a test jóléte értelmetlenség, és maga az életben maradás sem fontos. Egyik idős mesterük egyszer úgy gondolta, már nem hasznos tovább élnie, ezért úgy döntött, nem vesz többé a szájába semmiféle ételt. Így is lett, és lassan éhen halt. Vagyis a saját döntése még a gének által meghatározott – minden emberben és állatban meglévő – életösztönt is fölülírta.

Az ember esetében tehát nagyon bonyolult kérdés, hogy melyek a személyiségünket meghatározó rétegek és hány van belőlük; a legizgalmasabb kérdés pedig az, hogy melyikük az erősebb.