Gyümölcsök vándorúton
This post was originally published on this site.
A természet szűkmarkúan bánt Európával, amikor a gyümölcsöket osztogatta. Főként a szamóca, málna, köszméte, szeder, valamint a cseresznye, az alma és a körte vad fajtái kínáltak táplálékot a kontinens első lakóinak. Az Európán kívül őshonos gyümölcsök közül a banánt először a világhódító Nagy Sándor katonái kóstolhatták meg indiai hadjáratukon. Ha még tovább haladtak volna keletre, rátalálnak a mangóra is, egy másik édes csemegére. A hindu mitológia szerint a Nap lánya, hogy megmeneküljön az őt üldöző boszorkány elől, aranylótusszá változott. A csodás virágba bele-szeretett egy király, de a bosszúra éhes boszorka elégette a virágszálat. A hamujából mangófa hajtott, és annak földre hullott, érett gyümölcséből újra életre kelt a Nap lánya.
Legendák kapcsolódnak az egyik legfontosabb C-vitaminforráshoz, a citromhoz is, amelynek őshazája a sumer birodalom volt. A perzsák kezdték el a citromfák nemesítését, de még ezek termései sem emlékeztettek az általunk kedvelt lédús fajtákéra. Kifacsart keserű levétől a rossz szellemek és a betegségek elűzését remélték. A maihoz hasonló citrom arab közvetítéssel a középkorban jelent meg Európában. Limonádéhoz és gyógyításhoz egyaránt használták. A nagy tengeri utazások résztvevői az életüket köszönhették a citromnak. Ha nem fogyasztották rendszeresen, a rettegett skorbut, az egyoldalú táplálkozás okozta betegség következtében ínyük feldagadt, fogaik kihullottak, és végelgyengülésben meghaltak. Az indonéziai fűszerszigeteket Amerika megkerülésével megközelítő Magellán, tiszttársaival együtt, azért kerülhette el ezt a betegséget, mert minden nap egy kanálnyi birsalma lekvárt evett, amely szintén sok C-vitamint tartalmaz. Az addig ismeretlen ananászt flottájának legénysége először 1519. december végén Dél-Amerika partjainál kóstolhatta meg. Minden gyümölcsnél ízletesebbnek találták, és bőven pakoltak belőle az utazás folytatásához.
De nem ők voltak az első európaiak, akik ezt a zamatos trópusi finomságot megízlelték, hanem Kolumbusz tengerészei. Amerika felfedezője az indiánok fenyőjének nevezte el a növényt, és néhány palántát magával vitt Spanyolországba. A portugálok az Amerikából hozott ananászcsemetékből Indiában, a spanyolok a Fülöp-szigeteken varázsoltak kerteket. Európai termesztése egy holland növénynemesítő tudós üvegházi kertészetében kezdődött. Híres kertjét nemesek és nagykövetek egész Európából látogatták. Közvetítésükkel jutott el az ananász a francia király és az orosz cár udvarába.
Az Észak-Amerikába bevándorló európaiak az Újvilágban őshonos legnagyobb ehető gyümölcsöt, a papaut vagy indiánbanánt gyorsan megkedvelték. A mangóalakú termés pudingra hasonlító húsa krémszínű vagy napsárga. A Floridát felfedezők jó illatú és kiváló ízű csemegeként írtak róla. Az Észak-Amerikát átszelő vízi utat keresők az indiánbanánnak köszönhetően menekültek meg az éhhaláltól. Az Egyesült Államok első elnöke, George Washington (ejtsd: dzsordzs vasington) imádta a papauból készült desszertet.
Az öreg kontinensen a 19. század elejétől dísznövényként vált ismertté, termését azonban csak a 20. század végén kezdték el fogyasztani. Ugyancsak Amerikában őshonos a fügekaktusz, amelyet a spanyol hódítók hoztak Európába, és a csapadékban szegény térségekben terjedt el. Kellemesen savanykás, lédús termése kiválóan oltja a sivatagi vándor szomját.